Kőbánya-Kispest Régen #1

Avagy nem csak a véletlen műve?

Először is, üdvözöllek a Szocializmus blogon.

Első írásom a régi Kőbánya-Kispesti metró és vasútállomásról fog szólni.

koki.png

Sajnos én még nem éltem, amikor épült a Kőbánya-Kispesten lévő közlekedési csomópont vagyis a metró és vasútállomás, így nem láthattam a fény korát, csak a már hanyatlásnak, és munkanélküliség miatt megjelent hajléktalanokkal körülvett éveket. Még kisebb koromban, lehettem úgy 6-7 éves ahonnan még vannak emlékeim, és valószínűleg ekkortól jártunk rendszeresen ide, édesapámmal.

Minden út innen kezdődött. A sok bolt, az áthaladó,siető emberek, a busz indulások, végállomások, és természetesen a kis piros kockákkal díszített büfék, fagylaltozók, mind, mind a részei voltak ennek a világnak.

De térjünk is át egy kicsit magának a Köki-nek a történetére:

80-as évek

 

A tervező Kővári György és munkatársai. Az átadásra pedig 1980 március 29-én került sor, amikor először vehették birtokba az emberek a fekete pöttyös gumi szőnyeg padlót.


5906761_11674ff411f491f6d8747bbe7186c4cc_xl.jpg

Azért ez még egy másik Kőbánya-Kispest volt...

 

A fentebb látható képen, még nem volt beépítve a gyógyszertár, hatalmas üveg felületeken, bent pedig műanyag székeken lehetett várni a vonatokat, buszokat. Télen pedig spirálos mennyezeti fűtés gondoskodott a melegről.

Az épület mindkét végén telefonok foglaltak helyet, amik a 80-as években még egy nagyon kultúrált környezetben kaptak helyet.

Az ún. kék metró első szakaszát 1976-ban adták át a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között, ennek déli hosszabbítása 1980-ra épült meg Kőbánya-Kispestig. Tehát az emberek kaptak egy nagy,tágas, futurisztikus műanyag elemekkel díszített, kényelmes, közlekedési komplexumot.

Nagyon logikus és könnyű volt az átjárás mind a busz, mind a metró, valamint a vonat közötti átszállási kapcsolatok elérésére.

Természetesen, a busz pályaudvar is még a fény korát élte, virágokkal díszített, beton virág tartók, szép füves területek, egyszóval mindenhonnan áradt az igényesség, a jóra való törekvés, az emberek mindennapjainak könnyebbé, kényelmesebbé tétele. Ez volt a 80-as években a Köki.

Aztán következtek a 90-es évek, ahogy a rendszerváltás..

De ezt a következő részben.